“Az a hallgatóság, amelyet a kezem alá a középiskola küld, minden vele született tehetsége mellett is, kevés kivétellel, nem csak tudós képzésre, hanem minden nemű felső kiképzésre teljesen alkalmatlan. Annak az előzetes kiképzéséről el lehet mondani a rövid orvosi jelentés szavait: az operáció sikerült, a beteg meghalt” – többek között ezekkel a mondatokkal nyitotta meg a tanévet Szent-Györgyi Albert 1930-ban. Tanévnyitó beszédét az interneten több helyen is megtalálni, mai füllel hallgatva pedig érdemes végiggondolni, mi minden változott 84 év alatt.

Utólag visszahallgatva igen tanulságos az a Szent-Györgyi Albert beszéd, amit a professzor 1930 szeptemberében, a tanévnyitón mondott el. Szent-Györgyi a Nobel-díjas felfedezése előtt hét évvel az oktatás akkori helyzetéről beszélt, ami többek között annak is köszönhető, hogy angliai tanulmányai után Klebelsberg Kuno kultuszminiszter hívására tért vissza Magyarországra – majd átvette a szegedi Orvos Vegytan Intézet vezetését. Persze a történelmi ismereteink birtokában most már tudjuk: akkoriban igen sok nehézséggel kellett megküzdeni Magyarországon, ugyanakkor a szavai alapján úgy tűnik, a problémák jelentős része azóta sem oldódott meg.

Íme a fontosabb részek:

“Ha körülnézek itthon, ha számot adok magamnak rövid tanári működésem tapasztalatairól: legnagyobb szomorúság és a legnagyobb keserűség tölt el. Az a hallgatóság, amelyet a kezem alá a középiskola küld, minden vele született tehetsége mellett is, kevés kivétellel, nem csak tudós képzésre, hanem minden nemű felső kiképzésre teljesen alkalmatlan. Annak az előzetes kiképzéséről el lehet mondani a rövid orvosi jelentés szavait: az operáció sikerült, a beteg meghalt. A tanítás jó volt, a gyermeket megölték, abból a 12 évi magolás és drukkolás kivert, kigyilkolt minden eredetiséget, minden érdeklődést. Azt már semmi más nem érdekli, minthogy hányadik lap aljától hányadik lap tetejéig kell a leckét megtanulni, hogy a vizsgán átcsúszhasson és egyetlen vágya és reménye az, hogy megszerezvén a diplomát valami állami álláshoz jusson és ilyen módon a saját életének a terhét és nyűgét az állam nyakába varrja.”

[...]

“Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, az elevenség bűn. A gyermeki lélek tudásra való szomját magolással és fenyegetéssel, élettelen tanítással elégítik ki. És mikor 12 év után ilyen előkészítéssel a serdülő ifjút hozzánk küldik az egyetemre, mi az után tanítjuk, tanítjuk és tanítjuk őket. És amikor az után további 5 év alatt végleg megfosztottuk őket a szabad cselekvés és gondolkodás minden képességétől, akkor hirtelenül kilökjük őket az életbe, és még a végén azon csodálkozunk, hogy ott nem tudnak a saját lábukon megállni, és hogy ez a szegény ország nem tud a maga nyomorúságából kivergődni.”

[...]

“Mi nem embereket nevelünk, hanem a tudálékosság mázával megkent féltudósokat, akik a közéletre alkalmatlanok és a tudományhoz nem értenek.”

[...]

“Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincsünkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem, sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom.”

[...]

“…a középiskolából kikerült ifjúság a természethez vagy a természettudományhoz nem ért. Modern nyelvet úgy, hogy egy egyszerű levelet lennének képesek megfogalmazni, vagy egy idegennek beszélni, nem tudnak. A klasszikus nyelvekből, amire a legtöbb időt fordították, annyit sem tudnak, hogy a saját passziójukra képesek legyenek egy klasszikust elolvasni.”

[...]

“Mi tanárok és tanítók, pedagógusok vagyunk. A mi szellemességünk a reform körül ki fog merülni abban, hogy még néhány tantárgyat beszorítunk a tanrendbe. Mi, ha tornáról és sportról lesz szó, mindig csak azt fogjuk mondogatni, hogy nekünk a tanítás céljaira az ifjúság minden percére szükségünk van. És ha majd megnyújtjuk a kötelező tanidőt a mainak duplájára vagy 10-szeresére, mi akkor is csak azt fogjuk mondani, hogy felfedeztünk még egy tárgyat mely nincsen kellő terjedelemben tanítva, és amelyből az ifjúság még mindig kevesebbet tud, mint a szaktanár és időt most sem nélkülözhetünk.”

Forrás: