Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE FOK hírarchívum  --  SZTE FOK 2015. január

FOK nyílt nap 2015


FOK Nyílt Nap 2015.01.10. (fotó: Kothencz-Kozma Melinda)


Az esős hideg és elszomorító időjárás ellenére ismét teltházas rendezvény volt az idei kari nyílt nap.

2015. január 22.


A Fogorvostudományi Kar január 10-én fogadta a fogorvosképzés iránt érdeklődőket - leendő hallgatókat és szüleiket -, akik Prof. Dr. Nagy Katalin dékán asszony köszöntője után lelkesen hallgatták végig Dr. Vályi Péter klinikai főorvos bemutatóját a szegedi fogorvos képzés történetéről, sajátosságairól, valamint az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karral közösen indított új dentálhigiénikus szakirányról.

 

Ezután a kari kisfilmet, mint egy rövid és vidám kedvcsinálót nézhették meg a jelenlévők, majd Becsei Roland, a FOK HÖK elnöke adott ízelítőt a leendő hallgatóknak a rájuk váró diákévek élményeiből.

 

Az előadásokat a Diákhitel Központ képviselőjének rövid tájékoztatója követte.

 

Az érdeklődők, egyetemi felvételi eljárás szabályai közti eligazodását Lakatos Andrea, a FOK Tanulmányi Osztályának vezetője segítette.


A nap zárásaként a kitartó vendégek bejárhatták a gyakorlati képzéshez használt oktatótermeket és rendelőket.

 

Nyílt Nap a Fogorvostudományi Karon 2015.01.10. (fotó: Kothencz-Kozma Melinda) 

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre