2015. február 13-tól szórakoztató, friss, ismeretterjesztő és pihentető könyvek válogatása várja az SZTE Klebelsberg Könyvtár látogatóit az I. emeleti olvasóteremben a csigalépcső közelébenben lévő „SZIESZTA polcon”.
2015. február 17-étől a felsőoktatási intézmények hallgatói otthon is ingyenesen használhatják a Microsoft Office szoftvert.
A DailySzeged fiatal újságíró csapata januárban új cikksorozatot indított.
A program iránt érdeklődő hallgatók 2015. február 25-ig jelentkezhetnek a márciustól induló 4 hónapos mentorálási időszakra.
A tavaszünnep a tavasz és egyben az új év kezdete, mint ilyen, két célt szolgál. Egyrészt alkalom arra, hogy a nagycsaládok tagjai összegyűljenek, megajándékozzák és jókívánságaikkal elhalmozzák egymást. Másrészt pedig ilyenkor kell elbúcsúztatni az óévet, megszabadulni annak ártalmaitól, illetve ilyenkor lehet a jó szerencsét biztosítani az új évre is.
Az SZTE Fogorvostudományi Kar működését alapítványunk segíti, melyen keresztül Ön is támogatni tudja munkánkat.
Köszönjük!
Friss felvételi tudnivalókkal és tippekkel, szakkínálatának és szolgáltatásainak bemutatójával várja a középiskolásokat a Szegedi Tudományegyetem a nyílt napján, 2015. február 7-én 9 órától az SZTE Rektori Hivatal épületében.
A Szegedi Tudományegyetem előfizetett a ProQuest cég PIVOT nevű szolgáltatására, mely összegyűjti az Amerikai Egyesült Államokban, az Európai Unióban, Ausztráliában és az ázsiai országokban angol nyelven elérhető pályázati forrásokat. Emellett a rendszer egyfajta kutatói partnerkeresési, nemzetközi kapcsolatépítési szolgáltatást is biztosít.
0 ,Hallgatói ösztöndíjlehetőségek Tunéziába ,Nemzetközi kulturális est a TIK-ben ,SZTE ,SZTE ÁOK ,