A SZTEtv Híradót szerdánként 19 órától a Tisza(p)ART TV közvetíti, majd a Szegedi Tudományegyetem YouTube csatornáján is megtekinthetők.
Idén szeptembertől a szegedi egyetem életében fontos eseményekről mozgóképes beszámolót szolgáltat a SZTEtelevízió. A héti rendszerességgel jelentkező új műsor az SZTE oktatómunkájának, kutatói tevékenységének, tudományos teljesítményének, valamint kulturális, sport és közéletének legmeghatározóbb eseményeit dolgozza fel. A legfontosabb egyetemi információkból álló híradót a Tisza(p)ART Televízió szerdánként 19 órakor közvetíti. Ugyanakkor a televíziós hírfolyam felkerül az SZTE hivatalos honlapjára, a www.u-szeged.hu –ra is. Majd – az ott létrehozandó hírportál egyik szolgáltatásaként – az SZTEtv Híradó archívuma is megtekinthető lesz.
A Szegedi Tudományegyetem szenátusa 2012 januárjában hozta létre Média Centrumát, amelynek gondozásában folyamatosan frissülnek a www.u-szeged.hu hírei, készül a szemeszterenkénti öt Szegedi Egyetem Magazin, megszületnek az SZTEtelevízió már jól ismert és új műsorai. A SZTEtelevízió két műhelye: az SZTE Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke TV-stúdiója, illetve a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Mozgóképgyártó és Oktatási Stúdiója.
A SZTE Média Centrum az SZTEtv műsorai közül a legfiatalabbat, az egyetemi híradót ajánlja az egyetemi polgárok megtisztelő figyelmébe!
0 ,Hallgatói ösztöndíjlehetőségek Tunéziába ,Nemzetközi kulturális est a TIK-ben ,SZTE ,SZTE ÁOK ,