Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE FOK hírarchívum  --  SZTE FOK 2012. április

Egyetemi Tavasz: változatos évszak, színes programok


kiemelt

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) kilencedik éve rendezik meg az Egyetemi Tavaszt. Az egyhónapos rendezvénysorozaton tudományos, kulturális és sportrendezvények sorából válogathatnak az érdeklődők. Április és május között megnyílnak az SZTE kapui: konferenciák, koncertek, filmvetítések, színházi előadások, felolvasóestek, hangversenyek és kari napok várják a világ, az ország, a város, az egyetem polgárait.

2012. április 13.

Egyhónapos rendezvénysorozattal várja az Egyetemi Tavasz a polgárokat. Célja, hogy a változatos programokon keresztül megmutassa a világnak, az országnak, a városnak, mi is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) lényege. A fesztivál ugyanakkor Szent-Györgyi Albertre is emlékezik, hiszen a felsőoktatási intézmény egykori rektoraként nagy hangsúlyt fektetetett a kultúra és művészetek tanítása mellett azok át- és megélhetővé válására. A C-vitamin felfedezője 75 évvel ezelőtt vehette át Nobel-díját – ebből az alkalomból az általa megteremtett hagyományok és emléke szintén kiemelt szerephez jut az Egyetemi Tavaszon.

A kilencedik éve megrendezett programsorozat ezért április 16. és május 13. között kari napokkal, ismeretterjesztő és tudományos előadásokkal, filmvetítésekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, irodalmi estekkel, valamint számtalan sporteseménnyel várja Szeged és az SZTE polgárait.

 

Zeneszó

 

Szeged változatos zenei életébe színes programokat hoz az Egyetemi Tavasz: a komoly és a könnyűzene kedvelői egyaránt megtalálhatják majd a kedvükre való „csemegéket”.

A programsorozat keretében a JATE-ban vendégeskedik a világzenét játszó Kerekes Band, a hip-hop-szférát a Punnany Massif és a Belga képviseli, míg az Irie Maffia jótékonysági koncerttel lép az egyetemi klub színpadára.

A Reök Palotába érkezik Czutor Zoltán, a Belmondo énekese, hogy előadói estjével és szubjektív tárlatvezetéssel törje meg a Lennon-kiállítás csendjét; Földes László Hobo pedig Hármasoltár című produkciójával állít majd emléket József Attilának és Jim Morrisonnak.

A Szegedi Universitas Szimfonikus Zenekar komolyzenei koncertet ad az SZTE Rektori Hivatalában: tolmácsolásukban két ízben is hallhatók lesznek Ravel, Dvorak, Sarasate és Bizet dallamai, de koncertezik többek között a ZMK Vonós Kamarazenekara is.

 

Színház

 

Új előadásokkal jelentkezik az Egyetemi Tavaszon a város több társulata. Az idei Örkény-év alkalmából a Tóték című tragikomédiát mutatja be Szegedi Pinceszínház, ezzel tisztelegve a magyar író előtt születésének 100. évfordulóján. A Kisszínház is premierrel jelentkezik: Szép Ernő Kávécsarnokának nyilvános főpróbájára invitálják az egyetemistákat, amelyet egy beszélgetés követ majd az alkotókkal. Szeged egyik alternatív színházi társulata, a Metanoia Artopédia Köszönöm, jól! – van benne valami nyugtalanító című előadására várja az érdeklődőket. Az előadáshoz többek olyan szerzők műveiből válogatott Perovics Zoltán, mint Kafka, Nietzsche, de kórboncnoki szövegekkel is találkozhatnak az Artopédia Műterem látogatói. Azonban poén szintén kerül szegedi színpadra: a Károlyi Színpad a JUGYU Klub közönségét várja Humorban az igazság című produkciójával.

 

Sport

 

Mozgalmasan telik az április és a május az SZTE-n, hiszen számos sportrendezvényre hívják az aktív kikapcsolódásra vágyókat. Az egyetemi sportközpontban Kidobós bajnokságot, azaz Cokeball-t tartanak, a XVI. Juhász Gyula napok alkalmával csoportvetélkedőket szerveznek. Sportnapot tart a Hattyas soron több egyetemi kar is. Nyitott sportpálya akciót hirdet az SZTE Egyetemi Sportközpont: az érdeklődők kipróbálhatják a falmászást, a streetball-t, a kerékpáros pólót és a turult, mindemellett jógázhatnak, focizhatnak, teniszezhetnek vagy pin-pongozhatnak kedvükre.

A tavaszi agytorna sem marad el azonban: a Tanulmányi és Információs Központban (TIK) Egyetemi Sakkversenyt hirdettek.

 

Kultúr-csemegék

 

Különleges szabadidős programokkal várják a város több helyszínén az Egyetemi Tavasz vendégeit. A Junior Szabadegyetem keretében Kép/alatt – Vizualitás, test és a kortárs amerikai tévésorozatokról hallhatnak a bölcsészettudományi karra látogatók. A Rongy Kocsma viszont interaktív felolvasó estre invitálja az érdeklődőket: Mesedélutánjára a világ minden tájáról érkeznek majd történetek, de az irodalmárokhoz és műkedvelőkhöz bárki csatlakozhat, vagy megoszthatja a publikummal kedvenc népmeséjét. Nemzetközi konferenciát ugyanúgy tartanak az SZTE-n, ahol A szerelem témáját járják körbe a Lábjegyzetek Platónhoz című programon. Filmekben sem lesz hiány az Egyetemi Tavaszon: Filegauf Bencével személyesen, míg Bergmannal a képernyő közvetítésével találkozhatnak a filmkedvelők, de lesz Észt filmhét és kertmozi is a városban.

 

Az SZTE Egyetemi Tavasz programfüzete